fbpx

Szülőként többet tehetsz gyermekedért, mint gondolnád.

Programjainkon nem csak a gyermeked fejlesztéséről tudhatsz meg többet, hanem abban is támogatunk, hogy Te magad is szülőként fejlődhess. Ismerd meg, hogy miként!

Érzelmi intelligencia fejlesztő tréning szülőknek

Mindannyian szeretnénk, ha gyermekünk boldog lenne. Kiegyensúlyozottabban viselkedne, jobban kezelné az érzelmeit, szabadon és önbizalommal játszana, az iskolában hatékonyabban teljesítene, ráadásul mindebben még örömét is lelné.

Érdekes és izgalmas kalandra hívunk Téged, mint szülőt.

Egy olyan érzelmi intelligencia fejlesztő tréningre, ahol saját élményen keresztül együtt fedezzük fel, hogy miként kapcsolódsz a gyermekedhez, és hogyan tudod a gyermekeddel a kapcsolatodat fejleszteni. Ránézünk arra is, hogyan tudod kezelni gyermekeddel az esetleges nehézségeket (szorongás, indulatok, konfliktusok), és miként hathat a kötődésre a családi minta, vagy egy esetleges trauma (pl. válás).

Nem kell hozzá más, csak Te.

A tréning során az elméleti tudás mellett gyakorlunk, a megértést a megéléssel kapcsoljuk össze. Így a megélt tudásoddal akár azonnali változást is elérhetsz, szülőként tudatosabbá és kiegyensúlyozottabbá válhatsz.

Miről szól ez a tréning?

A szülőknek szóló érzelmi intelligencia tréningünk egy 10 alkalmas tréningsorozat, melynek során saját élményen keresztül ismerkedünk meg az érzelmek szerepével és dinamikáival, felismerjük érzelmi és viselkedési mintázatainkat, feltérképezzük a szülő-gyermek kapcsolat nehézségeit, miközben megértést és megoldást találunk problémákra.

Mit nyerhetsz a részvétellel?
Kiegyensúlyozottabb családi légkört, jobb kommunikációt és együttműködést a gyermekeddel, kevesebb szorongást és érzelmi hullámvasutat, miközben közelebb kerülhettek egymáshoz gyermekeddel.

Segítünk abban, hogy jobban megértsd a gyermekedet.
Megosztunk Veled olyan játékokat és feladatokat, melyeket mi magunk is használunk a gyermekek érzelmeinek feltérképezéséhez és fejlesztéséhez. Ezek az egyszerű és szórakoztató gyakorlatok segítenek abban, hogy jobban kapcsolódhass a gyermekedhez, jobban megérthesd az igényeit.

A következő szülői EQ tréning részletei:

Most induló csoportok:
– 2019. szeptember 16. hétfő
– 2019. szeptember 23. hétfő
– 2019. szeptember 30. hétfő
Képzés formája: csoportos tréning, minimum 8 fő, maximum 12 fő
Képzés időtartama: 10 alkalom, kéthetente hétfőn 18:00-től 22:00-ig (4 óra alkalmanként)
Képzés helyszíne: Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 9. fszt.4. (Serendo)
Képzés díja: 12.000,- Ft / fő / alkalom
Az érzelmi intelligencia fejlesztő programot vezeti: Zétényi Anna (pszichológus, RED coach) és Kiss Szilvia (RED coach)

Várunk szeretettel 🙂

Tudtad-e?

Az érzelmi intelligencia és a társas képességek rendkívül fontosak, mert ezek a felnőttkori sikeresség és teljesítmény legjobb támogatói.

Olyan szülőknek ajánljuk, akik szeretnék:

– jobban megérteni önmagukat és gyermeküket,
– megkönnyíteni az együttműködést a gyermekükkel,
– könnyebben kifejezni érzelmeiket, igényeiket,
– csökkenteni saját és gyermekük szorongásait,
– örömteli kapcsolatot kiépíteni a gyermekükkel.

Honnan jött a szülői EQ tréning ötlete?

Rájöttünk, hogy mindannyian erre vágyunk: a valódi kapcsolódásra.
Olvasd el a történetet itt >>

Mit kell tudnod a képzésekről?

A jelentkezési űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni a képzéseinkre.

Amit tudnod érdemes:
A képzés formája: csoportos tréning
A csoport nagysága: minimum 8 fő, maximum 12 fő.

A képzések időtartama: alkalmanként 4 óra.
Jelentkezések függvényében indulnak képzések.

Képzési díj fizetése: díjbekérő ellenében, átutalással. A képzési díj beérkezését követően elektronikus számlát küldünk.

A képzések helyszíne: Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 9. fszt. 4. (Serendo)

Adatvédelem: a jelentkezési űrlapon megadott személyes adatokat az Adatvédelmi irányelveink szerint kezeljük. Az adatvédelmi tájékoztatónkat itt olvashatod el.

Általános szerződéses feltételek: a képzésen való részvételről szóló általános feltételeket itt olvashatod el.

Készülj velünk a jövőre!

Csatlakozz a FutureKids olvasótáborához!

Hírlevelünkben eljuttatjuk Hozzád:

- legfrissebb híreinket,
- aktuális képzési lehetőségeinket
- és olyan szórakoztató anyagokat, melyekkel erősítheted a kapcsolatodat a gyermekeddel.

Tarts velünk!

Adatvédelmünkről itt olvashatsz >>

FutureKids Intézet Kft.
Központ: 1124 Budapest, Lejtő út 17/A - I.emelet
Telefon: 0620 459 3161

Kövess bennünket a közösségi oldalakon is: