fbpx



Emlékszünk még a Vissza a jövőbe című nagysikerű filmre, ahol Brown doki Marty-val egy repülőgéppé alakított DeLorean-ban a jövőbe utazik?

Brown doki megértette az emberi találékonyság jelentőségét, ahol a kerekeken guruló járműveket felváltja a légdeszka, egy DeLorean pedig időutazásra képes. A valóság újraformálásának vágya egyidős az emberiséggel, gondoljunk akár a tűz felfedezésére, a lóerővel minősített és már motorral hajtott autó feltalálására, a mobiltelefonok megjelenésére vagy akár a gomb nélküli okoseszközök feltalálására. Folyamatosan feszegetjük a lehetőségeinket és írjuk felül eddigi ismereteinket a világról.


Változás – egyre nagyobb mértékben.

A saját életünkben is megtapasztalhatjuk a gyorsuló technológiai változások hatását. A mesterséges intelligencia, a robotika, a 3D nyomtatás, a Big Data az élet szinte minden területére eljut és átalakítja azt, ahogyan gondolkozunk a világról. Az Amerikai Munkaügyi Hivatal jelentése szerint a mai óvodások és kisiskolások 65 százaléka már olyan szakmában fog dolgozni, amit ma még ki sem találtak. Elképesztő még belegondolni is.

Szóval itt állunk.

2017-ben, amikor elkezdünk mindezzel szembesülni és felismerni azt, hogy együtt kell haladnunk a világ és az emberiség gondolkozásának változásával. Hogy az eddig elsajátított képességeink már nem biztos, hogy elegendőek lesznek a boldogulásunkhoz. Új gondolatok és tapasztalások jönnek, ezért folyamatosan tanulnunk kell az újat. És felejtenünk a régit.

Merre induljunk?

A legrövidebb út mindig előre van. Kimerészkedni az ismeretlenbe, a jövő megformálásába. Hogy az olykor félelmetesnek tűnik? Gondoljunk bele! A félelem szó angol jelentése: fear, ami meglepő módon a fare szóból származik. Farewell, jó utat! Hatalmas lehetőség elindulni afelé, amitől félünk, mert elnyerhetjük önmagunkat. És higgyük el, nem leszünk egyedül, mellénk szegődik a félelem adománya: az intuíció.

Ahová megyünk, ott nincs szükség utakra. Mi magunk leszünk az út.

Marty, indulás!