fbpx

Szülőként hogyan készíthetjük fel gyerekeinket egy ilyen gyorsan változó jövőre? Mit tanítsunk nekik? Mit tehetünk ma azért, hogy felkészülten érkezzenek egy még számunkra is ismeretlen, változásokkal teli világba? Az egyik legfontosabb, hogy megtanítjuk nekik az alkalmazkodás képességét, miközben mi magunk is igyekszünk fejlődni. Az alkalmazkodás egyfajta rugalmas hozzáállás, amikor is a körülmények megváltozásakor újraértékeljük eddigi stratégiáinkat, gondolkozásmódunkat, és amennyiben szükséges, új, hatékonyabb megoldásokat keresünk annak érdekében, hogy reziliensek maradjunk.

Az már mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi oktatási rendszer nincs felkészülve arra, hogy lekövesse ezeket a változásokat, mára ott tartunk, hogy már az egyetemről frissen kikerült diplomás szakemberek tudása is elavultnak bizonyul a piacon. Ebben a versenyben pedig azok szerezhetnek előnyt, akik interdiszciplináris vagy konvertálható tudással rendelkeznek. Olyan tudásanyaggal, mely rugalmasan átvihető és alkalmazható más tudományterületeken is. Például, ha valaki elvégzi az orvosi egyetemet, miközben informatikát is tanul, bioinformatikussá képezheti magát, aki a gyógyszerfejlesztések területén válik keresetté és sikeressé. Az egyes szakmák életgörbéje is átalakul, lerövidül, vagyis tudatosan kell készülnünk arra, hogy pár év elteltével azért, hogy megtartsuk versenyképességünket nyitnunk kell újabb szakmák felé. Az ember a jövőben karrierútja során több, akár 7-10 szakmát is kitanulhat, vagyis megvalósul az élethosszig tartó tanulás. Ehhez egyrészről meg kell tanulnunk tanulni és megújulni, másrészről alkalmazkodni a változásokhoz és nyitottnak maradni az újdonságokra is.

A szervezetpszichológai és jövőkutatások már tudnak olyan iránymutatásokkal szolgálni, hogy milyen képességekre lesz szüksége a jövő munkavállalóinak. A World Economic Forum jelentései összesítik ezeket képességeket, az angolul skilleket, melyekre a leginkább szükség lesz a jövő munkaerőpiacán. Pár év csupán és az analitikus és innovatív gondolkozás, az aktív tanulás, az eredeti és kreatív problémamegoldási képesség, a kezdeményezőképesség, a kritikus gondolkozás, az érzelmi intelligencia, az emberek vezetésének és társas befolyásolás képessége, a rendszerelemzés képessége, az érvelés és ötletelés képessége minden eddiginél nagyobb versenyelőnyelőnnyel jár majd. Ezek a képességek érezhetően nagyon mások, mint amit a mai szülők gyermekként elsajátíthattak. Ugyanakkor bíznunk kell gyermekeinkben és támogatnunk kell őket abban, hogy ezeket a képességeket elsajátítsák.

Hogyan segíthetjük, támogathatjuk őket?

Elsősorban azzal, hogy megerősítjük a gyerekek személyiségét és önértékelését. Egy ilyen változó világ folyamatos alkalmazkodást kíván el mindannyiunktól, ehhez pedig erős belső biztonságérzetre van szükség. Hajlamosak vagyunk sokszor ezt a biztonságérzetet rajtunk kívül álló dolgokban keresni, ami könnyen válhat illúzióvá. Ehelyett arra érdemes törekednünk, hogy fejlesszük a gyermekek önismeretét, amivel a változó körülmények között is tudatában lehet saját képességeinek, erősségeinek, gyengeségeinek. Külön figyelmet érdemelnek a gyermek számára elérhető erőforrások tudatosítása, melyek nem csupán fizikai, hanem pszichés téren is megjelenhetnek. Gondolhatunk itt arra, hogy milyen közösségekhez tartozik a gyerek, honnan kaphat támogatást, mik az elfogadható értékek. A család története, meséje is segítheti a gyermeket abban, hogy kontextusba helyezze őt a világban, melynek nagyon erős megtartó ereje lehet.

Nagy segítség, ha odafigyelünk a gyermekünk érzelmi és társas képességeinek fejlesztésére

Egy 2015-ben lezárult – négy amerikai egyetem által közösen megvalósított – longitudinális kutatás eredményei rávilágítottak arra, hogy a jövőbeli sikeresség legerősebb előrejelzője a gyermekek érzelmi és társas képességeinek fejlettsége. A kutatók 700 gyermek életútját követték végig az óvodás koruktól 20 éven át. A kutatás kezdetekor a gyermekek társas-érzelmi készségeit az óvónők értékelték a következő dimenziók mentén: gyermek „segítőkész másokkal”, „megosztja a dolgait” és „törekszik a konfliktusok megoldására”. Aztán 20 év múlva a kutatók öt területen vizsgálták a fiatalokat: tanulmányok és munkavállalás, társadalmi tevékenységek, esetleges bűncselekmények, káros szenvedélyek és egészségügyi állapot. Az eredményeket kiértékelve szembetűnő volt, hogy a kisgyermekkori proszociális készségek szignifikánsan pozitív hatással voltak minden területre. Az a kisgyermek, aki csupán egy ponttal magasabb eredményt ért el a társas-érzelmi kompetenciák felmérése során, akár kétszer nagyobb valószínűséggel jutott be a felsőoktatási intézménybe, és 46%-kal nagyobb valószínűséggel rendelkezett biztos állással 25 éves korára.

És mint a fent említett kutatás is rámutat: az érzelmi intelligencia szintje jelentősen befolyásolja sikerességünket mind magánéletünk, mind karrierünk terén. Szülőként tudnunk kell, hogy az érzelmi intelligencia már kisgyermekkorban fejleszthető, és ugyanolyan fontos része gyermekeink jólétének és jövőbeli boldogulásának, mint bármilyen más tudás. Sokáig úgy gondolták, hogy a siker kulcsa a racionális gondolkozás, melyben az érzelemnek nemigen jut hely. Azonban a tudomány mai állása szerint racionális gondolkozás nem létezik az érzelmek nélkül. Az érzelmi intelligencia annak a képessége, hogy mennyire jól tudjuk megérteni és kezelni a saját érzelmeinket és mások érzelmeit.

Miért is olyan fontos az érzelmi intelligencia?

Az agyunk limbikus rendszerében lakó érzelmeink tárolják korábbi élményeinket, emlékeinket, korábbi tapasztalataink és az ahhoz kapcsolódó érzelmeink pedig jelentősen befolyásolják észleléseinket, értelmezéseinket és gondolkozásunkat is. Ezért érzelmeink megismerése, tudatosítása és megfelelő kezelése rendkívül fontos terület, mellyel érdemes folyamatosan dolgoznunk. Érzelmi intelligenciák meghatározza az önértékelésünket, éntudatosságunkat, motivációnkat, önszabályozási képességünket, empátiánk szintjét és társas kapcsolatainkat.

A jelenlegi oktatási rendszer nem helyez kellő hangsúlyt az érzelmi intelligencia fejlesztésére, és a szülők is sokszor kevés tudással rendelkeznek erről. A gyermekek sokszor úgy nőnek fel, hogy nem tudják helyesen megélni és kifejezni az érzelmi világukat. A negatív érzelmekkel még felnőttként sem szeretünk foglalkozni, nem akarunk szembenézni velük, így azok nem validáltak. Úgy gondoljuk, hogy az olyan negatív érzések, mint a düh, az agresszió, a szomorúság valami rossz dolog, amitől gyorsan meg kell szabadulnunk, vagy akár tudomást sem kell venni a létezésükről. Még ha meg is rettenünk egy erős érzelemtől, tudnunk kell, hogy minden érzés létező és jogos, és minden érzésnek megvan a saját funkciója és üzenete. Például a szomorúság valamilyen szeretett dologgal/személlyel kapcsolatos veszteség során jelentkezik, melynek az az üzenete, hogy a szeretet tárgyához szeretnénk kapcsolódni.

Fontos, hogy tudatosítsuk, hogy az érzelmi intelligencia nem egyoldalú, hogy elég okosan bánunk az érzelmeinkkel ahhoz, hogy csak a szépet és a jót éljük meg, mutassuk ki. A negatív érzéseinknek ugyanolyan létjogosultságuk van, mint a pozitívaknak. Ha nem veszünk róluk tudomást, és nem kezeljük őket megfelelően, más utakon törnek a felszínre, például úgy, ahogy a gyermekek egymást bántják az iskolában. Elcsúszhat az önértékelés, a motiváció, a társas kapcsolatok. Ezért fontos az érzelmek tudatosítása már gyerekkorban is. Az érzelmek helyes észlelése és kezelése sokban támogathatja a társakkal való helyes kommunikációt és együttműködést.
Az érzelmi intelligenciát gyermekkorban leginkább játékos formában, szerepjátékok, drámajátékok keretében lehet fejleszteni, ahol a gyerekek kipróbálhatnak különböző szerepeket, helyzeteket. Így biztonságos környezetben élhetik át a különböző érzelmeket és tanulhatják meg az érzelem kezeléséhez megfelelő viselkedést.

Amiben gyengék vagyunk: a türelem és a jutalmazás kérdése

Van egy dolog, ami talán egyre kevésbé divatos a mai instant világban, ahol mindent azonnal megkapunk: ez pedig a türelem. Annak a képessége, hogy megadjuk a teret és időt, hogy a dolgok megtörténhessenek. Vannak ugyanis olyan dolgok, melyek nem jönnek el azonnal, dolgozni kell értük és türelmesnek lenni. Ilyen a párkapcsolati boldogság és a munkával való elégedettség. Megvan a maguk ritmusa, mélysége, amit be kell járni ahhoz, hogy kiteljesedhessenek. Ebben a felgyorsult világban türelmet is kell tanulnunk. Nekünk és gyermekeinknek is, a boldogságunkért.

A pályakezdő fiatalok között gyakran felmerül a jutalmazás, megerősítés kérdése is. Úgy érzik, hogy nem kapnak elegendő pozitív visszacsatolást a munkahelyükön, miközben a cég folyamatosan törekedhet a megerősítésükre. Mi lehet ennek hátterében? A gyermekek az iskolában, szakkörökön, versenyeken sokszor már azért is jutalmat (érmet, kupát, oklevelet) kapnak, amikor pusztán elmennek és jelen vannak valamilyen tevékenységben, függetlenül attól, ahogy valódi teljesítményt nyújtanak-e. A szülő ezt jószándékkal teszi, hogy motiválja a gyermeket. Hosszútávon – kivált a munka területén – azonban épp negatív eredményt vált ki, mert a munka világába belépő fiatal nem érti, hogy fizetésért teljesítményt is kell nyújtania, a fizetéshez önmagában nem elegendő, hogy reggelente megjelenik a munkahelyen.